"...bárány felhők úsznak az égen, puha gyapjukban, mint édes álom, lassanként megfulladok..."
idézet Tőlem!
Valahol elvesztettem magam, - próbálom visszajátszani az eseményeket, de lehetetlen megmondani, hogy hol volt az a pont! Amikor úgy hinném, hogy talán meg van a momentum, történés, mindig rájövök a végén, hogy valami megelőzte azt és mint az események láncolata, egymásba kapcsolódva pörögnek életem filmkockái egymás után és nincs mire visszavezetni a dolgok ilyentén állását a jelenbe! Ha csak, nem azt tekintem elkerülhetetlen csődnek, hogy megszülettem erre a világra, - igaz ebben az esetben, minden egyes eltelt napot, - túlélt napról beszélnék inkább - sikerként kellene elkönyvelnem, függetlenül a belsőmben megélt érzelmektől!
Szóval egyszerű eset vagyok, aki szaporítja a meg nem értett emberek hadát és lehet, hogy az utóbbiak halmazán túl, még nem volt ember, aki kimerte volna mondani azt magáról a világon, hogy BOLDOG! Ezen sajnálatos tényen túl, persze voltak forró és szép pillanatok, de rögtön hozzá kell tennem ironikusan, hogy lehet, hogy csak azért, hogy a fehéret megtudjam különböztetni a feketétől...
A lelkemben dúló háborúk okai azonban, nagyon is a valós világ dolgaiból adódnak, nem egy serdülő kislány reménytelen platói szerelmi bánata táplálja...De ezek a csapások viszont a tudati világomban okoznak megszámlálhatatlan károkat és "tudat modosító" hatásukat modern világunk még nem bünteti, - csak a kézzel fogható, szúrható vagy szájba-orba tehető varienseit üldözi - engem magamra hagy és fizológiai következményeit csak a robbanás után kezeli, ha ugyan marad valamit is tenni a kérdéses ügyben kedves pszhiáter kolléga!
Ömlegésem szégyelem, mert elvesztett fonalam, szerintem nálamnál senki sem tudja megtalálni magát jobban! Azonban a költészetbe fojtott és kiénekelt magasztos eszmék, moralitások, célok számomra hasztalan kéjelgésnek tűnnek, melyet az értelmiség intelektuális módon spiritizál az emberiség részére, s mint a valóságban élő ember a számokkal végzett műveletek eredménye nekem mindig ugyanazt a végeredményt hozza, tehát reáliáknak jobban hiszek, mint a messziről jött ember híreinek!
Sajnálatosan az utóbbi időben fellépett szorongásaim döbbentettek rá, hogy a fellépő problémáimat, nem tudhatom le egy egyszerű gyógyszeres kezeléssel (nem is igen rajongtam soha értük, pláne a kanalasokért), ill. egyszerű változtatásokkal ( pl, hogy rendszeresen futók majd, munkahelyet váltok, vagy lefogyok olyanra, hogy címlapos story legyek valamelyik magazin oldalán)! Újra kell építenem magam és segítségül ehhez senki sem fog asszisztálni, de sok hasznos jó tanáccsal és bölcselettel tele lesz majd a puttonyom! Na ez amit nem bírok elviselni és lehet, hogy ebbe fogok belehalni... Félre téve a tréfát és a személyes meg nem értettség általam hordozott kórját, a mai társaldalmi normák szociológiai és morális etikáját is át kell gyúrnom magamban, egy kezelhető praktikus útitárssá, melyet szemrebbenés nélkül alkalmazok életem során és a kettős mérce logikájának művészete hatja át, amit tökélyre kell fejlesztenem, minden erkölcsi agály nélkül! Ez már a környezetemre is kihathat majd, mert most már remélem, én is hatok, de nagyon, majd a bizonytalan kimenetelű jövőben!
Fáradok és a lelkem is kiürűlt hamar, - hál isten - lehet, hogy magamnak leszek a terepeautája, ez a magamból kiírók mindent nevű játék...kedves olvasó, mert ki más, mint Én olvasom be magamnak ezt hisztériát!
Budapest, 2008. április 20. Vasárnap
